2010-02-23

hanmichi: (kazu)
 
hanmichi: (kazu)
 
hanmichi: (chansung)
Ma délután pályázatíró tréningre kellett mennem, amiről kiderült, hogy nem is az, és szerintem tök felesleges volt, de legalább addig sem haladtam a határidős dolgokkal.
Viszont így eljutottam végre odáig, hogy megvegyem a tavaly kinézett táskát. És még egy másikat is. Mert az a másik egyszerűen a nyakamba ugrott (amikor sikeresen magamra borítottam az állvány teljes tartalmát). Még soha életemben nem vettem önszántamból semmit, ami rózsaszín. Nem is szeretem a rózsaszínt. Nem is tetszik a rózsaszín. Nem is áll jól a rózsaszín.

Az ajtóból fordultam vissza érte.

Napok óta az Arashi Happiness-ét hallgatom munkába menet és -ból jövet. Az ő hibájuk. Biztos is! :D

 Hoppsz! Már 20 perce le kellett volna mosnom a festéket a hajamról. Futok. :)

www.HEYJJ.CC
ShaSha&Al's creation