Az alant látható kép vajh melyik aprócska részlete késztette hanmichit a következő mélyértelmű mondat egyre vinnyogósabb hangon történő ismételgetésére?
Ezt nem, ezt nem, ezt nem, nem, nem, nem, nem, nem, jaj nem, ezt nem, nem, nem, ezt nem! xDDDD
MÁS
Eitoékkal álmodtam. Fociztunk. xDD Négyen négy ellen, egy kicsi zöld labdával egy baromi nagy pályán. Yasuval voltam egy csapatban és még nem tudom, kikkel, mert ők a mi kapunknál voltak, nagyon messze, mi meg az ellenfélének a közelében, ahol is Ohkura volt a kapus. 1-0 eredménnyel vesztésre álltunk, de akkor Yasu véletlenül rúgott két gólt. Véletlenül, mert az egyiknél nekem akart passzolni, de elhibázta, viszont mögöttem valamin megpattant a labda és egyenesen a hálóba röppent. Góóóóóóóól. xDD A másikat nem tudom, hogy sikerült kiviteleznie, de az sem úgy sikerült, ahogy tervezte. És emiatt annyira de annyira csalódott volt, hogy amíg a meccs végeztével a többiek lassan közeledtek én ölelgettem és vigasztaltam. xDDD Mígcsaknem odalibbent egy szőke csajszi és közölte, hogy hagyjam őket négyszemközt, menjek nyugodtan pakolni a holmijaimat és átöltözni, majd addig ő folytatja az ölelgetést és vigasztalást. Én meg csak mosolyogtam. Még emlékszem, hogy kihúztam valami pad alól egy táskát meg egy kétliteres műanyag flakont tele tejjel, de aztán felébredtem. És még akkor is mosolyogtam. :) A többiek mindez alatt nem értek oda a pálya túlsó végéről. xDDD
Most másodjára álmodtam Yasuval. Az elsőben az ő és Subaru nyakát egyszerre ölelve azt hajtogattam, nincs semmi baj. :) Az álmoskönyv szerint az ölelés védelmezést jelent. Kitől? Mitől? :D